Legutoljára 2008-ban készült olyan átfogó analízis a független színházak állapotáról, amely a statisztikai számokban megnyilvánuló tendenciákat foglalja össze.[1] Az akkori elemzés elsősorban a 2007. évi statisztikai adatokon alapult, és az adott évben megmutatkozó viszonyok pillanatfelvételeként jelent meg. Azóta több mint tíz év telt el, és sok minden megváltozott. Fókuszunk szempontjából a legfontosabb ezek közül, hogy 2008-ban megszületett az ún. előadó-művészeti törvény (1),[2] amely többek között rendezni próbálta a független színház- és táncművészet helyzetét is, amely a rendszerváltoztatás óta rendezetlen volt. Ez a törvény egyebek mellett kialakította a finanszírozás alapkoncepcióját: az állami-önkormányzati színházak állami támogatásának éves keretösszegéhez kapcsolta a függetlenek támogatását úgy, hogy támogatatásuk összegét e keretösszeg minimum 10%-ának arányában határozta meg. Addig a finanszírozás a mindenkori kulturális minisztérium egyik-másik íróasztalánál dőlt el, bármiféle transzparencia, szakmai egyeztetés vagy viszonyítás nélkül, maradékelv alapján, és általában az utolsó pillanatokban, ami jól tükrözte a terület megbecsültségének hiányát.

​

„A törvény azt a felismerést fogalmazza meg, hogy az élő, jelen idejű előadó-művészeti alkotás olyan, semmi mással nem helyettesíthető társadalmi tevékenység, amely ápolja és fejleszti a társadalom kulturális, szellemi állapotát, az anyanyelvi kultúrát, a társadalmi önismeretet és szolidaritást, elősegíti az európai, és ezen belül különösen a magyar kulturális emlékezet fenntartását.”

​

A törvény alapelveként határozta meg a jogalkotó az állami szerepvállalás módját és kereteit:

​

„Az Alaptörvényben biztosított művelődéshez való jog érvényre juttatásának elősegítése érdekében az állam a központi költségvetésből előadó-művészeti szervezeteket tart fenn és - az e törvényben foglalt feltételek szerint - hozzájárul ahhoz, hogy a helyi, valamint a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok (a továbbiakban együtt: önkormányzat) az önként vállalt helyi közszolgáltatási feladatellátás, illetve a nemzetiségi közszolgáltatási feladatellátás körében megteremthessék az előadó-művészeti tevékenység feltételeit, továbbá pályázat útján támogatja és közszolgáltatási szerződés szerint elősegíti az egyéb, az előadó-művészeti tevékenység megújítását és sokszínűségét szolgáló előadó-művészeti szervezetek törekvéseit.”

​

A művelődéshez való jog mint alkotmányos alapjog érvényre juttatásának egyik módjaként határozza meg a törvény, hogy az állam a törvény keretei között támogatja azoknak az előadó-művészeti szervezeteknek a tevékenységét, amelyeket nem az állam, illetve nem az önkormányzatok hoztak létre és működtetnek.

​

A törvény lefekteti tehát, hogy az állami támogatáshoz való hozzáférés alapja nemcsak az állam tulajdonosi, fenntartói feladatvállalása, hanem maga a tevékenység folytatása. Az állam azért támogatja a nem állami vagy önkormányzati tulajdonban álló szervezeteket, mert tevékenységük szolgálja az Alaptörvényben és az Emtv.-ben rögzített célokat.

​

A törvény a nyilvántartásba vétel és a támogatási rendszer elemeihez való hozzáférés feltételeként tehát részben szervezeti-tulajdonosi, részben a tevékenység folytatásával kapcsolatos feltételeket határozott meg, amelyek alapján a független színházi- és táncművészeti terület az előadó-művészeti struktúra része.

    

A változás nyomán egymással összefüggő rendszerbe került az állami-önkormányzati és a független terület, és ez megnyitotta annak lehetőségét, hogy ne csak elvben, hangzatos szavakban, de a gyakorlatban is egy összefüggő professzionális színházi struktúráról beszélhessünk Magyarországon, függetlenül attól, hogy az egyes szereplők állami-önkormányzati fenntartásúak, vagy független, civil-szakmai kezdeményezés alapján működnek.  Egyúttal azonban az új finanszírozási struktúrában a független színházi terület támogatása a mindenkori kultúráért felelős minisztérium közvetlen felügyelete alá került. A törvény előkészítésével párhuzamosan a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ)[3] széles körű szakmai konzultációt is lefolytatott. Ennek keretében jött létre az a minőségbiztosítási rendszer, amely meghatározta az éves működési pályázaton (2) elnyerhető támogatáshoz való hozzáférés kritériumait. Emellett ugyanez a konzultáció megfogalmazta a pályázati rendszer és az ahhoz tartozó kuratóriumi működés szakmai minimumait is („Regisztrációs rendszer a független színházi területen”),[4] amely arra volt hivatott, hogy az abban foglalt elvek ellensúlyozzák a mindenkori kulturális minisztériumon keresztül megnyilvánuló esetleges pártpolitikai befolyást. Ezzel a független színház- és táncművészeti terület nemcsak az egyoldalú pénzügyi érdekérvényesítést igyekezett elérni, hanem egyfajta önkorlátozást alkalmazva széleskörű szakmai szempontokat is hagyott érvényre jutni, és próbált érvényre juttatni. Mindezek a törekvések párhuzamban voltak a független színház és tánc magyarországi és nemzetközi szakmai, valamint társadalmi jelenlétével, egyre növekvő súlyával, vagyis egy létező szakmai és társadalmi igényt elégítettek ki, amennyiben egy elavult színházi struktúra megújítását célozták meg.

​

A törvényt 2008-ban fogadta el a parlament, és 2009. január 1-jén lépett hatályba. A Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) mint érdekvédelmi szervezet menedzselte a függetlenek jelenlétét a jogszabály-előkészítésben, és ennek eredményeként kerültek bele a független szervezetekre vonatkozó részek a törvényszövegbe, bár nem maradéktalanul.  Az előkészítés során az FSZSZ a törvényi szabályozásra vonatkozó javaslatait kifejezetten és kizárólag nyilvánosan kezelve, szakmai érvekkel alátámasztva prezentálta a nyilvánosság, és a kulturális minisztérium szakemberei felé. Ilyen értelemben a függetlenségnek mint státusznak az ügye egyfajta kulturális politikai mozgalomként jelent meg az előadó-művészet területén, mindenfajta pártpolitikától függetlenül, még akkor is, ha azt a pártok egy része támogatta.

​

A parlament végül 221 igen és 155 nem szavazattal 2008. december 19-én fogadta el a törvényt, amelyet az akkori ellenzék, a széleskörű szakmai egyeztetés ellenére, nem szavazott meg. Ezzel szinte egyidőben (és a későbbi események fényében az új előadó-művészeti törvénytől feltételezhetően nem függetlenül) 2008. november 24-én alakult meg Vidnyánszky Attila[5] vezetésével a Magyar Teátrumi Társaság, amely az önmagukat jobboldalinak valló, nemzeti elkötelezettségű, elsősorban vidéki színházak érdekképviseletét tűzte zászlajára. A Társaság éles kritikát fogalmazott meg az új törvény rendelkezéseivel kapcsolatban, amely mögé a 2010. évi választáson győztes pártok felsorakoztak. Ezzel megindulhatott a 2008. évi előadó-művészeti törvény átfogó módosítása, és vált politikai kérdéssé a független színház és tánc finanszírozása is.

​

Bár az eredeti jogszabály közel sem volt tökéletesnek nevezhető, a 2008. évi törvény függetleneket érintő passzusai mérföldkövek voltak a magyar kulturális életben. Fontos kísérletet jelentett ez a színházi rendszerváltás tényleges megvalósításában, és adott támpontot a független magyar professzionális színház emancipációjához – még akkor is, ha a kezdeményezés eredményei tiszavirág életűnek bizonyultak.      

​

“A VI. kategóriába sorolt színházak pályázati úton elosztható támogatásának aránya az I-VI. kategóriába sorolt színházak, balett- vagy táncegyüttesek központi költségvetési támogatása keretösszegének legalább 10%-a.”

​

Az éves támogatási forrás minimum keretösszegének meghatározásával együtt a jogalkotó kimondja azt is, hogy ez „az előadó-művészetben jelentkező újító törekvések támogatása és a magánszféra versenyképességének erősítése érdekében” indokolt.

​

Ilyen értelemben tehát a 2009. év egyszerre kiinduló és befejező pontnak is tekinthető: két egymástól gyökeresen eltérő kultúrpolitikai koncepció határvonala, valamint a független színházak életében a tényleges önrendelkezés kivívásának az elindulása, ugyanakkor egy új kiszolgáltatottság kezdete. Azóta több mint tíz év telt el, ezért érdemesnek tűnik megvizsgálni, hogy a 2009. utáni időszakban milyen tényleges tendenciák voltak megfigyelhetőek.

​

Kutatásunk középpontjában az áll, hogy miként alakult a 2009-től 2018-ig terjedő időszak finanszírozása, ami reményeink szerint hozzájárul annak a képnek a teljességéhez, amit a vizsgált évek kulturális politikája kialakított. E kutatásnak nem célja a kultúrpolitikai környezet teljes feltárása, ezért csak annyira vesszük figyelembe a (kultúr)politikai megnyilatkozásokat, amennyire az érthetőség szempontjából feltétlenül szükséges, és amennyire azok közvetlenül kapcsolhatók az adatokhoz. Vizsgálódásainkat a 2018-as statisztikai évvel zárjuk, mert a kutatás kezdetekor ennél frissebb adatok még nem álltak rendelkezésre. Kutatásunk alapvetően a független terület működésére szánt összegeket és a működés mutatóit vizsgálja, vagyis nem foglalkozunk az egyéb produkciós pályázatokon elnyerhető vagy más támogatásokkal, finanszírozási lehetőségekkel. A statisztikai adatokat a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisok mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) biztosította.

 

[1] Hudi László: A független színház és tánc helyzete 2007-ben, in Alternatívok: Az első száz év, p. 45-71. Szerkesztette: Rupányi Izabel, BESZT Egyesület, 2011.

[2]  Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (továbbiakban: Emtv.): https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800099.tv

[3] Ma: Független Előadó-művészeti Szövetség

[4] Belső használatban kommunikált szövegek

[5] Az akkori debreceni Csokonai Színház, majd  később a Nemzeti Színház igazgatója

​